Kitörések

A szüleink hisztinek hívják, és ezzel egyből le is becsmérlik a mi nagy kitöréseinket, és ettől még zaklatottabbak leszünk Annival. Például reggel én nyafogva megyek ki a konyhába, sőt, már nyafogva nyitom ki a szemem, mert előre tudom, hogy a Mami nem ragyog, ahogy pedig őt látni szeretném, hanem egy vonal van a szája helyén, és nem jó ránézni. Epi néni például mindig ragyog, amikor találkozunk.
Aztán akkor is szörnyen ideges leszek, amikor ki kell menni, meg amikor be kell jönni, meg amikor unatkozom, és Api nem ér rá dobálni engem, meg amikor elkezdődik a zuhanyzás, és amikor vége van, meg általában akkor, amikor nekem olyan jó ötletem támad, hogy szinte fáj, hogy a felnőttek, akik azt hiszik, hogy jobban tudják, azt mondják, hogy Dániel, ezt nem lehet, és meg el is magyarázzák, hogy miért nem, és aztán elvárják, hogy én is rálegyintsek az egészre, pedig fel tudnék robbanni attól, hogy én kicsi fiú vagyok akkor, amikor az úton kell kézenfogva átmenni, de nagy fiú vagyok akkor, amikor meg kell értenem, hogy Api dolgozik a szobában, és nem arra vár, hogy viháncolva rátörjem az ajtót.
Anni is fel szokott háborodni. Ma a sportos boltban, ahol egy műló is áll, annyira mérges lett Apira a rúzsaszínű roller miatt, hogy ordított és sikoltozott és körbe-körbe rohangált, amíg mi a Mamival fizettünk a pénztárnál.
Mi gyébként nem egyszerre kelünk ki magunkból, mert az túlzás lenne, hanem inkább folyamatosan egymást váltva hol én, hol Anni.