TAVASZT A NÉPNEK

Az ovi jó. Nekem főleg a barna hajú óvónéni tetszik, mert ő a legkedvesebb. Anni is őt szereti, meg Anni barátkozik még egy kislánnyal is, én meg az óvónénivel. Annit az egyik lány megütötte az arcán a múltkor, és Anni sírt nagyon. Én csúnyán néztem, mert akkor még nem tudtam, hogy vissza kell ütni. Már tudom, és Anni is tudja, de a kislány nem verekedett többet, úgyhogy mi sem ütöttük meg. A felnőttek mind azt mondták, hogy vissza kell ütni. Magyarázták is néhányan, hogy rászállás lesz, ha nem ütünk, meg micsoda világ ez, meg Eper bá csóválta a fejét nagyon, hogy pont Anni, amikor Anni milyen kedves. Aztán arról is beszéltünk sokat, hogy az a kislány nem rossz és nem is hülye, csak biztosan valami bántotta, és levezette Annin a baját. Én meg is sajnáltam szegényt, mert eszembe jutott, hogy néha Anni is verekszik, meg én is, de akkor is vissza kell ütni, mert ugyan még picik vagyunk, de meg tudjuk védeni magunkat a felnőttek szerint.

Az ovi jó, de nem járunk, mert megbetegedtünk. A doktor néni el is jött hozzánk hétfőn, és mondta, hogy nem baj, majd megerősödünk, és hogy milyen aranyosak vagyunk. Anni is ugyanígy gondolja, és én is. A Titinek ma szülinapja van, mi meg a Vavamamáéknál vagyunk, Api viszont otthon. Nekem hiányzik Api, és én ügyesen be is veszem a cseppes kockacukrot, de Anni utálja a cseppeket, és különben is nagyon mérges zsák. Délután meg kint voltunk az udvaron, és jött a János bácsi fia, a Barni, és puszit adtunk neki, aztán jött a János bácsi, meg a felesége, és mindenki puszit kért. Én persze adtam, mert csak a szüleimtől vonom meg a kedvességet, amikor nem viselkednek jól. Anni viszont elszaladt, mert neki meg ne mondja meg senki, hogy mikor csókolgasson embereket. Api meg megtalálta az Emilyt szombaton a garázsban. Anni sírt örömében, és olyan boldog volt, hogy azt mondta, hogy neki nem is kell új Emily, hanem inkább vegyenek nekem egyet, mert nekem nincsen még egy sem.