TAVASZT A NÉPNEK

Tegnap este azt javasoltuk Apinak, hogy ő maradjon velünk, amíg elalszunk, a Mami pedig menjen ki.

és hazajön Api, hurrá, hurrá!

A múltkor, mikor Annit kísértük az allergiás doktorácsihoz, betettem a Mami telefonját a táskájába, mert a nagy kapkodásban kinthagyta a szőnyegen. Az autóban persze csapkodott, hogy hogy hagyhatta otthon. Nem szóltam, hogy én elraktam, mert mondom, majdcsak beleakad a keze. Úgy is lett, és egészen kipirultam a büszkeségtől, hogy micsoda figyelmes nagyfiú vagyok. Anni is örült, meg Api is. A Bleró nem örült, mert otthonhagytuk, ugyanis mostanában nagyon büdit pisil. Nekem sok a dolgom. A Mami számítógépét rendre én kapcsolom le, néha Apiét is, de ennek annyira nem örülnek; amikor cseng a telefon, odaszaladok érte, a Blerót kiengedem a teraszajtón, meg nyávogásra be is engedem, kiviszem a szemetesbe a szemeteket, amikor sül a zsemle, akkor legalább ötvenszer szólok, hogy kész, és lassan azt is megszokom, hogy Annit nem lehet fölhözvágni, mert lány. A fiúkat biztosan lehet, úgyhogy várom az ovit. Én holdacska leszek, Anni meg fa. Anni azt is mondja, hogy ő meg mindig figyelmezteti a Mami...

A Dada két napig volt nagyon mérges, én meg az első nap sokat szomorkodtam, mert mi nem szeretjük, amikor Api messze-messze megy, és ott is marad sokáig. A Dada nem is akart vele telefonálni az elején, mert csak sírt inkább. Api a többi bácsi helyett igazán síelhetne a szőnyegen velünk, mint a múltkor, és akkor legalább akármikor rá lehetne csimpaszkodni. A Mami szerint már csak hármat kell aludnunk, és megjön. Szerintem addigra rajzolok neki ubiautót, meg holdat is festek, meg lila Blerót, a Dada meg igazi ollóval kivág neki egy terítőt. Én inkább festek, mert az ujjaim még picik az ollóhoz, és úgy elég kényelmetlen vagdosni.

A szüleink hisztinek hívják, és ezzel egyből le is becsmérlik a mi nagy kitöréseinket, és ettől még zaklatottabbak leszünk Annival. Például reggel én nyafogva megyek ki a konyhába, sőt, már nyafogva nyitom ki a szemem, mert előre tudom, hogy a Mami nem ragyog, ahogy pedig őt látni szeretném, hanem egy vonal van a szája helyén, és nem jó ránézni. Epi néni például mindig ragyog, amikor találkozunk. Aztán akkor is szörnyen ideges leszek, amikor ki kell menni, meg amikor be kell jönni, meg amikor unatkozom, és Api nem ér rá dobálni engem, meg amikor elkezdődik a zuhanyzás, és amikor vége van, meg általában akkor, amikor nekem olyan jó ötletem támad, hogy szinte fáj, hogy a felnőttek, akik azt hiszik, hogy jobban tudják, azt mondják, hogy Dániel, ezt nem lehet, és meg el is magyarázzák, hogy miért nem, és aztán elvárják, hogy én is rálegyintsek az egészre, pedig fel tudnék robbanni attól, hogy én kicsi fiú vagyok akkor, amikor az úton kell kézenfogva átmenni, de nagy fiú vagyok akkor, amiko...

Görbe utakon jártam ma délután a Mamival a kórházban, a Dada meg közben kakilt egyet az autóban, amíg Apival vártak ránk. Az allergiás doktor bácsival elégedettek voltunk, mert fél órán keresztül bent lehettünk nála, és nem is sietett. Aztán Eper báéktól kaptam két cserepes virágot, mert én nő vagyok, a Dada viszont nem, de mikor mondta, hogy tetszik neki a fehér, akkor odaadtam neki, és nagyon örült. Szaladgáltunk is sokat, aztán a végén jól összeütköztünk, a vacsora meg finomabb volt az ebédnél.