2010-ben negy evesek vagyunk

Api vett nekunk korcsolyat, mert a Hajni neni mondta, hogy hetfonkent korcsolyazni tanul az egesz Vacskamati csoport. Busszal mentunk, es en a Zsombor mellett ultem, Anni meg az Eszti mellett, es ez nagyon jo volt, de az mar nem, hogy mi nem korcsolyazhattunk a nagyokkal, hanem valami izet kellett tologatnunk, es egy csomoszor elestunk. Mondtam is Apinak, hogy en nem akarok tobbe korcsolyazni, Api meg mondta, hogy pedig nagyon ugyes vagy, Dadika, majd belejossz. Azt is mondta, hogy o is ugy tanult meg, hogy sokszor leult kozben, de en a szonyegen jobban szeretek korcsolyazni, mint a jegen.
Mar kulonben ott alszunk az oviban, illetve nem, mert folyik az orrunk, de nem mindig banjuk, mert igy legalabb megneztuk a Shreket sokszor.
Tegnapelott meg a Tabmamanak van a szulinapja, ami furcsa, mert tegnapelott-elott-elott meg a mi szulinapunk volt, es Annival mindketten negy evesek lettunk. Api lefotozta a tortat, es Innit is, a dinomat, meg a farmernadragomat is. Anni azt mondta, hogy o is dinot szeretett volna kapni, de nem zoldet, hanem rozsaszint. Ma meg hanyt az autoban reggel, es nagyon sajnaltam. A Blero is hanyt, de ot nem sajnaltam, mert a Blero otthon is maradhatott volna, de megis eljott.
Tegnapelott egesz nap a Vavamamaekkal jatszunk, es felhivtuk a Tabmamat is, es jol beleorditottam a telefonba, hogy boldog szulinapot. De vajon hany eves lehet a Tabmama, es volt-e tortaja neki, kapott-e dinot (dinoajuruszt)?
Api meg elment egy olyan varosba, ahol a Kisanti bacsi is lakik, es ma este nagyon szomoru lettem, mert nem tudtuk neki mondani Annival, hogy jozsika, mert meg repulon utazott. Egyszer en is utaztam repulon, de a Mami szerint egy csomo evig nem repulok ujra es Anni sem, mert sokat ordibaltunk legutobb is.

Comments

aarkus said…
Nőjetek nagyra, Isten éltessen Benneteket! :-)
bikfic said…
Isten éltesse sokáig a két aranybogarat egészségben, boldogságban! :)
mami zen said…
megmondom nekik, koszonik szepen:)
sbodi said…
Én megint jó későn érek ide... boldog szülinapot nekik! És hurrá, hogy ti is Shreket néztek!

Popular posts from this blog

Zsemleharc és pulcsiproblémák

Vidam delelott

Cukor